Írók Kertész Imréről

6802_10209603963641929_5184804782131083779_n.jpg
Fotó: Valuska Gábor (konyves.blog.hu)

A Könyves.blog írókat kérdezett arról, hogy mit jelent számukra a napokban elhunyt Kertész Imre életműve.  Dragomán György válaszából idézünk:

“/…/ van egy személyes mániám/babonám/elméletem, a Sorstalanság egyik mellékszereplőjéről. Van a könyvben egy sárga viharkabátos ember:

»Pár érdekesebb arcot azért közülük is megjegyeztem. Így például észrevettem, hogy egyikük nem vett részt a társalgásukban; ehelyett mindvégig csak egy könyvet olvasott, ami úgy látszik, épp vele lehetett. Igen magas, sovány ember volt, sárga viharkabátban, borostás arcában két mély, rosszkedvűen ható redő közti, éles vonású szájjal. Az egyik lóca legszélén választott magának helyet, ablak mellett, keresztbe vetett lábbal, félig háttal a többieknek: tán ez volt az oka, hogy vasúti fülkék sokat tapasztalt utasát juttatta valamiképp az eszembe, aki hasztalannak vél minden szót, kérdést vagy alkalmi útitársak közt szokásos ismerkedést, s unott egykedvűséggel viselte a várakozást, míg a célhoz nem érkezünk – énbennem legalábbis valahogy ezt a gondolatot ébresztette.«

Ez a ember aztán az első adandó alkalommal megszökik. Nekem ez az ember Kertész. Azt gondolom, hogy ezen a ponton beleírta magát a könyvébe, sőt azt is szoktam gondolni, hogy a könyv, amit olvas, az éppen a Sorstalanság. Ott, a saját könyvében aztán megszökik belőle, hogy megírhassa, persze ha megszökött volna, nem írhatta volna meg.”

További válaszadók a Könyves.blogon: Péterfy Gergely, Kiss Noémi, Grecsó Krisztián, Bartók Imre, Hevesi Judit, Kemény István, Szabó T. Anna,  Pion István és Schein Gábor.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s