Gabnai Katalin írása a drámaoktatás magyarországi történetéről

A magyar drámapedagógia úttörő személyisége, Gabnai KatalinTani-tani Online felületén tette közzé az idei év januárjában összefoglaló írását a drámaoktatás magyarországi történetéről, helyzetéről. A magyartanárok módszertani kultúrájának fejlődésében is alapvető jelentőségű a drámapedagógiai gondolkodás terjedése, elismerése. Az alábbiakban néhány gondolatot, felvetést emelünk ki az írásból, amelyet teljes egészében is ajánlunk a kollégák figyelmébe:

Forrás: Tani-tani Online

“/…/ találkoznom kellett a közhelyes mivolta ellenére ma napig is megoldhatatlannak tűnő problémával, miszerint: tanítható-e a művészet?

/…/ a művészet, egy-egy műalkotás létrehozása, vagy egy-egy ihletett tolmácsolás magas szintje – sokak tapasztalata szerint s lényegileg – nemigen tanítható. Megsegíthető, de nem tanítható. De mégis – tanulható! A technikai alapok megszerzése során vagy után, jórészt saját gyötrelmek révén, megtanulhatja az, aki arra képes. Más nem. Viszont hogy képes-e valaki valamire, az csak akkor derül ki, ha a segítője, vagy egyszerűen az élet olyan kikerülhetetlen helyzetbe hozza, hogy ő összpontosított, teremtő akcióra kényszerül. A műalkotás létrehozása, sőt a művészetközvetítői munka is igényel olyan adottságokat, amik kevés emberben vannak jelen. A művészet befogadására, a műalkotásokkal való találkozásra, az élmény mind teljesebb befogadására viszont képessé tehető az emberek nagy része, ha van kellő közvetítő.

“Minden korosztály drámaoktatása magában foglalja azokat a „szép beszélgetéseket”, melyek során – az egyébként oly sok esetben balszerencsésen végződő etikaórákon bemagoltatott és visszakérdezett erkölcsi tételek helyett – igazi, morális megrendüléssé érik egy-egy rögtönzött játék élménye is. Végül is mindig arról van szó, hogy hogyan kellene élni.”

“/…/ az egyik tanítónő, emlékeim szerint „Ica néni”, valamely eljátszott történet részeként koszorúkat font a gyerekekkel, az udvari betonlapok réséből előbújt sárga virágocskákból. (Melyek leszedésére előzőleg igazgatói engedély adatott!) Ádáz Ferike, az osztály fenegyereke, régen mosott hajgubanca alól lesett hol a tanítónőre, hol a virágokra. Nyelvét kidugta, bosszankodott. Végül fölordított: „Ica néni! Hogy kell????”

Én pedig megvilágosodtam. Ma is megborzongok a pillanat emlékére. Sosem fogom elmondani neki, hogy ezért élünk, látod, kisfiam, hogy te egyszer fölordíts, és engedélyezd nekünk, hogy megtanítsuk ezt vagy azt a műveletet. És most megkérdezted: Hogy kell? Hogy született meg ez a segítségkérés? Úgy, hogy Ica néni „helyzetbe hozta” ádáz Ferikét, aki nagyon meg akarta oldani a feladatot. S ez a tudomány, a helyzetbe hozás tudománya az egyik legfontosabb drámatanári tudás és tulajdonság. Ráadásul fejleszthető, tanulható.”

“A 2000-es évek elején bekövetkező felsőoktatási változások lehetetlenné tették a drámapedagógia, vagy ha úgy tetszik, a „drámaoktatás” hálózatos életben tartását. A totális jogi és gazdasági összeomlás talán 2010-től kezdődött meg. Eddig csak azért esdekeltünk, hogy ha közösségi nevelésre alkalmas tanárokat kíván kibocsátani egy intézmény, adja meg az esélyt az értelmiségi létre készülő nevelőknek, hogy arra alkalmas terekben találkozhassanak egymással, s ne szűnjenek meg az alkotócsoportok. Ma már nem csak a mindig hiányzó alkalmas terek, de az alkalmas emberek is hiányzanak a képből.”

Ahol a tanárnak nincs meg az a szabadsága, hogy szakmai felkészültsége és lelkiismerete szerint cselekedjék, ott nem lesz drámaoktatás.

Gabnai Katalin írása a Tani-tani Online-on.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s