A Magyartanárok Egyesülete Választmányának válasza az OFI sajtóközleményére

Az OFI sajtóközleményt adott ki arról a konferenciáról, amelyet a Magyar Irodalomtörténeti Társaság, az ELTE Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézete és a Magyartanárok Egyesülete közösen rendezett ez év május 28-án. 

ofi

A Magyartanárok Egyesülete Választmánya az alábbiakban válaszol a közleményben megfogalmazott állításokra:

Az OFI közleménye a nemtelen manipuláció és a félretájékoztatás iskolapéldája. Hangvétele higgadt és tárgyilagos, tartalma azonban folytatja a kísérleti tankönyvekkel kapcsolatos sikerpropaganda hárító-hamisító tendenciáját, retorikáját és stílusát.

Az összes hamis állítást nem vesszük sorba, mivel terméketlen szőrszálhasogatásba nem kívánunk bocsátkozni. Csupán a csúsztatás és manipuláció fő technikáit és tendenciáit mutatjuk be és néhány jellegzetes példára térünk ki.

1./ A nyilatkozat tendenciózusan az egyesület konferenciájáról beszél, hogy a kritika érvényét, hitelességét gyengítse. Ez kimondatlanul is folytatása annak a retorikának, amely azt bizonygatja, hogy a kísérleti tankönyvekkel való elégedetlenség csupán egy kritikus szervezet – politikailag motivált – kisebbségi álláspontja, nem pedig széleskörű szakmai egyetértésen alapuló bírálat. Kétségtelen, hogy a kísérletet a kezdet kezdetétől igen kritikusan szemléltük, és már a mutatványoldalak megjelenésekor szóvá tettük a baljós előjeleket és a fejlesztés kétes körülményeit. A tankönyvpiac felszámolását és az állami monopóliumot megcélzó tankönyvrendelet megjelenése után valóban élesebb szemmel néztük ezeket a könyveket, mivel immáron nem csupán a sok piacon lévő sorozat egyikének a minőségéről volt szó. Az OFI közleményének bevezetése ugyan megemlíti, hogy a konferencia a Magyartanárok Egyesületének társszervezésében valósult meg, de tendenciózusan elfelejti megemlíteni a többi szervezőt. Márpedig a Kísérlet? című konferenciát nem véletlenül Gintli Tibor, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság elnöke és az ELTE Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének igazgatója nyitotta meg. Ugyanis a rendezvényt az Irodalomtörténeti Társaság kezdeményezte, szervezésében részt vett az említett intézet, régebbi nevén tanszékcsoport.

2./ Az öndicsérő – s a későbbiekben taglalandó – bevezető után az OFI Tételes reakció a Magyartanárok Egyesületének kritikáira című 19 pontja következik. Már maga a cím is durva csúsztatás. A sorra vett állítások zöme ugyanis nem az egyesület álláspontját képezi, részben sajtóértesülésekre, részben az egyes előadók véleményére reflektál. Nem tudható, hogy a bírálat milyen forrásra épül, hiszen a konferencián hivatalosan senki nem képviselte az OFI-t, Nényei Pál saját szerzői tapasztalatairól beszélt, Dobszay Ambrus pedig lektorként szólalt meg. A beszámolók közül a közlemény még véletlenül sem a Magyartanárok Egyesületének honlapján megjelent részletesebb és szakszerűbb saját összefoglalónkat veszi alapul. Egyébként annak műfaja sem állásfoglalás, hanem tudósítás.

3./ A május 28-i rendezvény 10 előadója közül 7 nem köthető az egyesülethez. A rendezők tudatosan törekedtek a sokszínűségre, a különböző műhelyek és nézőpontok megszólaltatására. Nem mi tehetünk róla, ha minden műhely igen kritikusan, elmarasztalóan beszélt a kísérleti sorozatról. A tízből három előadó három különböző egyetem irodalomtanítás-módszertan oktatója, az ELTE-é, a Pécsi Tudományegyetemé és a Károli Gáspár Református Egyetemé. A negyedik előadó a Nemzeti Pedagóguskar (NPK) magyar nyelv és irodalom tagozatának – debreceni – elnöke volt. És így tovább. Az előadók közül ketten részt vettek az OFI által rendelt, éppen a kísérleti tankönyveket elemző kutatásban. Igaz, a kutatás titkosított eredményeit nem, illetve csak háttértudásként használták, új szempontokat alkalmaztak, illetve új köteteket, változatokat vettek szemügyre.

4./ A Tételes reakció nem csupán azért manipulatív hamisítás, mert a Magyartanárok Egyesületének tulajdonítja az előadók – gyakran egymással, illetve az egyesület vezetőjének egyes megállapításaival is vitatkozó – véleményét, hanem azért is, mert azután kéjjel csap le az „egyesület véleményének” belső ellentmondásaira, inkoherenciájára. Ez nem nehéz feladat, hiszen az előadásokban értelemszerűen felelős, de egyéni vélemények hangzottak el, nem valamiféle egységes testületi álláspont. A cáfolni vélt s nekünk tulajdonított állítások közül például az 1., 2., 12., 13., 18. nem csupán nem fogalmazódott meg egyesületi álláspontként a konferencián vagy korábban, hanem kifejezetten ellentétes a mi véleményünkkel.

5./ Jellegzetes csúsztatási technika még, hogy a különböző évfolyamokra vonatkozó bíráló megjegyzéseket más évfolyamokra vonatkoztatja a kritikát visszautasító sajtóközlemény megalkotója. Így könnyű bizonyítani, hogy a más kötetre vonatkozó bíráló megjegyzés nem igaz arra a kötetre, amire nem is vonatkozott. Például „A kortárs ifjúsági irodalom szinte teljesen kimarad belőlük” állításhoz hasonló mondat a konferencián kizárólag a felső tagozatos és főképp a hetedikes könyvre vonatkozóan hangzott el, az OFI válasza pedig „Soha olyan gazdag kortársi irodalmi és filmes anyag nem szerepelt a magyartankönyvekben és digitális felületeken, mint most a kísérleti tankönyvekben” pedig a középiskolai tankönyvekre áll.

6./ Jellegzetes technika még a szakmaiatlan egyszerűsítés révén való lejáratás. Példa erre a 7. számú válasz: „Káosz jellemzi a kísérleti magyarkönyveket” – állítaná az egyesület, amire az OFI válasza ez: „Soha korábban nem léteztek a mostaniaknál algoritmizáltabb, egységesebb és átláthatóbb struktúrájú magyarkönyvek. Ugyanezen bírálók más esetben éppen ezt az algoritmizáltságot kifogásolják”. A helyzet az, hogy az idézett mondat ebben a formájában nem hangzott el, ehelyett többen azt állítottuk, hogy az oldalpárokon az egyes szövegtípusok, összetevők kevéssé épülnek egymásra. Kucserka Zsófia (PTE) ezt így fogalmazta meg: a „tankönyvek mögött nincs olyan szakmai koncepció, akár tanuláselméleti, akár irodalomtudományi, amely szervezné a könyv didaktikai felépítését. Az egyes didaktikai egységek többnyire teljesen esetlegesen kapcsolódnak össze, véletlenszerűen támogatják vagy épp hátráltatják egymást”. Arató László azt hangoztatta, hogy a fogalomtár, a közlőszöveg és a digitális háttéranyag nincs összehangolva, közöttük ellentmondások, illetve szakadások vannak. Ugyanő valóban túlzott formai rendezettségről beszélt, arról hogy a kilencedikes könyvben az oldalpáros szerkezet a különböző jelentőségű, különböző terjedelmű értelmezéseket igénylő műveket ugyanazon terjedelem kalodájába kényszeríti. (Pl. ugyanannyi teret kap a középkori világi színjátszás, mint amennyit Szophoklész Antigonéja vagy Shakespeare Hamletje.) A két állítás nem áll egymással ellentétben, egyszerűen másra vonatkozik. Ugyanerre a „lebutító” technikára példa a 6. számú tételes válasz. Tulajdonított állítás: [a kísérleti tankönyvek] „nem a tanulót állítják a középpontba.” Az OFI válasza: „A kísérleti tankönyvek a tanulót állítják a középpontba. Az ő motivációja a legfontosabb ezekben a tankönyvekben, s ugyanezen bírálók más alkalommal meg éppen ezeken a megoldásokon (Star Wars, The Lord of The Rings, Harry Potter) botránkoznak meg”. A csúsztató egyszerűsítés itt abban áll, hogy a tanulóközpontúságot a közlemény szövegezője a motivációval mossa össze. Pedig a tanulóközpontúság a motiváció mellett sok mindenből áll még, pl. abból, hogy a tanuló a jelentésteremtésnek, műértelmezésnek aktív részese, hogy a tanulói tevékenység s nem a kész magyarázatok állnak a középpontban. Nem tudni, kik az „ugyanezen bírálók”, az egyesület vezetőinek megnyilvánulásaiban ugyanis valóban megjelent a tanulóközpontúság és a kompetenciafejlesztés háttérbe szorulásának vádja, azonban az említett műveken való megbotránkozás soha, hiszen álláspontunk szerint a populáris kultúra beemelése fontos eleme annak a válasznak, amelyet az irodalomtanításnak a korkihívásokra adnia kell.

7./ Senki nem állította, hogy a tankönyvek koncepciója nem publikus (1. tételes válasz), azt állítottuk, hogy a koncepció valóban korszerű elvei többnyire nem vagy nem jól valósultak meg.

8./ Kiemelkedően fontos a Tételes reakciók közül a 12.Az irodalomtankönyv csak erős tanári felkészültség mellett segíti a kompetenciafejlesztést” – állítaná az ME, az OFI szerint viszont „a tankönyv sohasem elég a diákok fejlesztésére, ahhoz mindig elengedhetetlen – sőt sokkal fontosabb – a pedagógusi munka. Annyiban viszont teljesen alaptalan, amennyiben az OFI irodalmi tankönyvei éppen a kompetenciafejlesztésre teszik a fő hangsúlyt. Ha a bírálók felütik a mindenki számára hozzáférhető koncepciót, látni fogják, hány támadási ponton tör erre az összes taneszköz. Éppen azért van visszaszorítva ezekben a tankönyvekben a monológ jellegű ismeretközlés, hogy annál több tér maradjon a tanulók megszólaltatására, tevékenykedtetésére, minden egyes lecke elején, közepén, végén, írásban és szóban, digitális eszközök és médiaelemek bevonásával éppúgy, mint a hagyományos munkafüzetekkel, s azok sok száz képességfejlesztő feladatával”. A tanári felkészültségről az egyesület képviselői sem a konferencián, sem korábban nem ejtettek szót, teljesen egyetértünk a választ indító evidenciával. A kompetenciafejlesztés háttétbe szorulásáról viszont valóban szóltunk. Erre azonban nem válasz az a puszta deklaráció, hogy a fejlesztők arra tették a „főhangsúlyt”, illetve a koncepcióra való hivatkozás, hisz mi éppen azt állítottuk, hogy a koncepció szép elvei közül éppen ez nem valósult meg a könyvekben. A monológ jellegű ismeretközlés nem szorult vissza, hisz az oldalpárokban az első oldal mindig ismeretközlő szöveg, amelyre nem vonatkoznak feladatok, és a másik oldalon is vannak értelemszerűen monologikus definíciók. Továbbá a konferencián több előadó éppen azt állította, hogy a „minden egyes lecke elején, közepén, végén” található tevékenykedtető, megszólaltató elemek zöme, a „Kapcsolóelem” (ráhangolódás), a „Vitassuk meg!” és a „Kitekintés” nem a fejezet középpontjában álló mű értelmezését segítik elő, nem felvezetnek, hanem elvezetnek, így nem fejlesztik a szövegértési kompetenciát. Annak a tankönyvi valósággal való szembesítése, amit a válasz a pusztán asszociatív, érzelmi stb.alapú kapcsolódások kiválóságáról, a „hálózatossági elméletek” alkalmazásáról (13. tételes válasz), a „lazább kötődésű feladatok” hasznáról (14.) és más művelődési területek bevonásának szándékáról állít, az adott terjedelmi keretet és műfajt meghaladja. Azonban a ME konferenciaösszefoglalójához csatolt, és így elolvasható tanulmányok, előadásszövegek épp ezeknek az állításoknak a példaanyaggal való cáfolatát végezték el. Ha az OFI vállalta volna a tartalmi vitát, ez a szembesítés valóságosan is megtörténhetett volna.

9./ Kifejezetten kínos, ahogy az OFI korábban s ebben a közleményben is ismételgeti, hogy a könyvekben nincsenek „szakmai-tartalmú jellegű” hibák (5. tételes válasz). Ezen hibák felsorolását nem ismételjük meg, előadásokban, tanulmányokban többen megtették már ezt. Van, amit a fejlesztők javítottak is, a javításokat a közlemény állításával szemben három előadás (Arató Lászlóé, Papp Zoltáné, Zeman Csabáé) is nyugtázta. El kellene dönteni, hogy nem voltak hibák, vagy voltak, de már javították azok egy részét. A két dolog nem állítható egyszerre. Szakmai hibának egy tankönyv esetében egyébként nemcsak az irodalomtörténeti tévedések tekinthetők, hanem a didaktikai melléfogások is. Az a deklaráció, hogy „a kísérleti tankönyvek soha nem hemzsegtek a hibáktól; fejlesztőik és szerkesztőik évtizedek óta tankönyvíró szakemberek”, egyrészt üres tekintélyérv, hiszen tapasztalt tankönyvírók is követhetnek el hibákat, ha rohammunkában kell írniuk, másrészt hamis állítás, ugyanis a középiskolai fejlesztők egyike sem írt korábban (megjelent) tankönyvet.

10./ A bevezető öndicsérete hamisan állítja, hogy „a pedagógusok [évtizedek óta] nem szólhatnak bele a tankönyvek fejlesztésébe, s hogy az osztálytermi gyakorlat elvált a tankönyvek írásától”. A Sulinova/Educatio kompetenciaalapú Szövegértési-szövegalkotási programcsomagjának minden fejezetét, munkatankönyvét sokszáz pedagógus próbálta ki és egyenként véleményezte részletes, bírálatot és javaslatokat kérő kérdőív segítségével. A korrekció, gyakran alapos újraírás itt is a visszajelzések alapján ment végbe. Erre a 2004 és 2009 közötti vállalkozásra legalább annyira jellemző volt az, amit a kísérleti tankönyv kivételességét hamisan hangoztató közlemény magasztalásában a kísérleti könyvekről állít: „az elkészült tankönyvek egy tanéves kipróbálást követően a pedagógusok és a tanulók visszajelzései alapján átdolgozásra kerülnek, így nemcsak a felkért lektorok, hanem a gyakorló pedagógusok is alakíthatják a tankönyveket”. A jelen kísérlet visszajelzési rendszerét, kérdőíveit nem ismerhetjük. Az OFI honlapján található vezetői összefoglaló alapján inkább a globális minősítést, mintsem a részletek korrekcióját segítőnek tűnnek. Ebben tévedhetünk. Az említett programcsomag használatát egyébként a kísérleti tankönyvekkel ellentétben tanári útmutatók, feladatmegoldások, a feladatokhoz tartozó módszertani javaslatok és képzések segítették.

11./ Különösen orcátlan az a demagógia, amivel a kísérleti tankönyvek szakmai vitáinak elmaradásáért az OFI a felelősséget az egyesületre kívánja hárítani. A Tételes reakció 4. pontja azt állítja, hogy a Magyartanárok Egyesülete szerint „a kísérleti irodalomtankönyvek minden szempontból siralmasan teljesítenek”. A válasz: „az ilyen típusú általános leminősítések akadályozzák a szakmai párbeszédet, amelyre az OFI nagyon is nyitott”. A sorozatról ugyan valóban nem jó a véleményünk, azonban ezt a mondatot a konferencián nem egyesületünk egy tagja mondta. De bárki mondta volna is, egy intézmény nem sértődhet meg. Ráadásul az egyesület a Történelemtanárok Egyletével közösen az akkori oktatási államtitkárnak még 2014 őszén [!], felajánlotta a szakmai segítséget, az első, a hatalom által politikainak minősített bírálat szakmai részletezését. Az államtitkár négy hónap [!] késéssel válaszolt, s akkor is csak az ombudsman kifejezett felszólítására. A válaszlevélben megismételte a politikai vádakat, a tankönyvek dicséretét, majd az általános nyitottságot hangsúlyozva kitért a kért, konkrét találkozó elől. Az OFI évek óta ezt teszi: általában „nagyon is nyitott”, konkrétan azonban nem kér a véleményünkből, nem kéri véleményünket. Felelős vezetőt nem delegál a konferenciánkra, de azután ismeretlen forrásokra és a sajtóra támaszkodva írásos reakciót tesz közzé.

12./ „Az OFI menekül a szakmai párbeszéd elől” – idézi a közlemény a Tételes reakciók 3. pontjában. Válasza pedig így hangzik: „az OFI a valóban szakmai párbeszédre nagyon is nyitott. Több tucat rendezvényen több ezer tanárral találkoztak az OFI magyaros munkatársai a projekt ideje alatt és az azóta eltelt időben, számtalan workshop, fókuszcsoportos beszélgetés és szélesebb körű fórum adott alkalmat az információcserére”. Nagyon is jól hangzik az ezrekre való hivatkozás, csinos gesztus a „valóban szakmai párbeszédre” vonatkozó oldalvágás. A baj csak az, hogy az OFI ezek szerint mindenkivel egyeztet, csak a két régóta létező magyartanári szervezettel, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Tanári Tagozatával és a Magyartanárok Egyesületével nem. Továbbá a Nemzeti Pedagógus Kar magyaros tagozatával nem. No meg nagy egyetemeink szakmódszertani csoportjaival, oktatóival sem. Azaz azokkal, akik profiljuknak megfelelően átgondolt és felelős szakmai és szervezeti állásfoglalások létrehozására képesek.

 

Budapest, 2016. június 15.

a Magyartanárok Egyesületének Választmánya

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s