‘Irodalom másképp’ – verseny középiskolásoknak

Frissítés:

Örömteli és egyben sajnálatos hír: a verseny létszáma betelt.
Öröm, hogy ilyen nagy a lelkesedés a verseny iránt, sokan sok helyről jelentkeztek fél hónap alatt.
Sajnálatos viszont, hogy a további érdeklődőket sajnos már nem tudjuk fogadni, mert a versenyzők szállás-étkezési költségeit fedező keretünk véges.

  • EGY TAVASZI HÉTVÉGE
  • 2 KÖNYV, 2 FELADAT
  • SOK DIÁK ÉS IRODALMÁR
  • SZÁMOS JUTALOM
  • KÖZÖS ÉLMÉNY

A budapesti Eötvös József Gimnázium az AEGON támogatásával a 2016/2017-es tanévben új típusú irodalomversenyt hirdet meg a gimnáziumok 9-12. évfolyamai számára.

A verseny a humán kultúra átfogóbb megalapozását és működtetését célozza meg. Ezen belül az egyéni olvasói tapasztalatra, a személyes érdekeltségen alapuló megértésre irányítja a figyelmet. A versenyfeladatok (két, helyben írt szövegalkotási feladat) évfolyamonként más-más, előre megadott olvasmányok elmélyült, értelmező olvasatára épülnek, amelyről egy több napos, szemináriumokkal és előadásokkal kiegészülő verseny keretében adhatnak számot a nevező diákok felkészítő tanáraik társaságában.

banner2

A verseny időpontja: 2017. március 24-26.
Helyszíne: egy Pest megyei ifjúsági szabadidőközpont. A végleges helyszín a jelentkezők számától függően még változhat.
Költségek: Nevezési díj nincs. A szállást és étkezést az AEGON támogatása által a szervezők biztosítják. Az utazási költségekről viszont a jelentkezőknek kell gondoskodniuk.
Nevezési határidő: 2017. január 27. A nevezés elektronikusan, a letölthető jelentkezési lapon keresztül történik. A kitöltött jelentkezési lapot az irodalommaskepp@gmail.com címre kell elküldeni. Ezután a jelentkezők e-mailt kapnak a szervezőktől, a nevezés az erre adott válasz által válik véglegessé.
A versenyt nem előzi meg válogatás, ugyanakkor a szervezési keretek miatt a résztvevők száma korlátozott, ezért bizonyos létszám betelte után, akár a jelentkezési határidő előtt is kénytelenek leszünk a nevezést lezárni, így érdemes minél hamarabb jelentkezni.
Jutalmazás: oklevelek, szépirodalmi könyvek, elektronikus médiában az eredmények közzététele és más kulturális meglepetésprogramok.

A verseny témái, mentorai és témavezetői:

9. OSZTÁLY ― ‘SAJÁT IDŐNK, KÖZÖS TÖRTÉNETÜNK

  • Téma: A verses epika lehetőségei ― személyes hang a történelem és a múló idő elbeszélésében
  • Művek: Rakovszky Zsuzsa: Négy évtized és címkés versek a Fortepan ciklusban (Fortepan, 49-65.o.)  + Arany László: A délibábok hőse
  • Mentor: Milbacher Róbert irodalomtörténész, a Pécsi Tudományegyetem docense
  • Témavezető: Hudáky Rita középiskolai magyartanár, Magyartanárok Egyesületének választmányi tagja

10. OSZTÁLY ― ‘HÍRADÁS A PEREMVIDÉKRŐL

  • Téma: Szegénységábrázolások
  • Művek: Kiss Tibor Noé: Aludnod kellene + Tar Sándor: A mi utcánk
  • Mentor: Arató László gimnáziumi magyartanár, a Magyartanárok Egyesületének elnöke
  • Témavezető: Lakatos István gimnáziumi magyartanár, a verseny szakmai vezetője

11. OSZTÁLY ― ‘POGÁCSA ÉS CSEVAP’

  • Téma: Háború ― trauma ― megnyugvás(?)
  • Művek: Danyi Zoltán: A dögeltakarító + Balázs József: Fábián Bálint találkozása Istennel
  • Mentor: Mészáros Márton irodalomtörténész, egyetemi adjunktus (KRE)
  • Témavezető: Bacsó Péter gimnáziumi magyartanár

12. OSZTÁLY ― ‘ELMÚLÁSVÍZIÓK’

  • Téma: Elmúlásvíziók
  • Művek: Oravecz Imre: Távozó fa + Kosztolányi Dezső: Számadás
  • Mentor: Hansági Ágnes irodalomtörténész, a Károli Gáspár Református Egyetem docense
  • Témavezető: Varga Betti gimnáziumi magyartanár, Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium

A verseny menetéről a  verseny honlapján olvasható részletes tájékoztatás.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s