Meghívó a Karátson Gábor Kör Közös nevező című konferenciájára

Az oktatáspolitika pártfüggetlen alapelveit kidolgozó munkabizottság alakuló ülése a Párbeszéd Házában (Budapest VIII.ker. Horánszky u. 20.) lesz február 24-én.

konferencia-tanacskozas

A meghívó szövege:

“1990 óta minden új kormány az elődjének tulajdonított oktatáspolitika megtagadásával és részleges felszámolásával kezdte működését, új jövőképet hirdetett, és új alapokra kívánta helyezni az ágazat működését. Az iskolarendszer nem képes alkalmazkodni a külső feltételek és követelmények ilyen gyors ütemű változásához. A menetrendszerűen bekövetkező fordulatok lehetetlenné teszik a szerves építkezést, az erőforrásokkal való racionális gazdálkodást, nem utolsó sorban az eredményes pedagógiai munkát. A pedagógusok és a szülők régi óhaja, hogy az oktatás ügyét függetlenítsék a politikai játszma mindenkori állásától. A Karátson Gábor Kör ezért szakértői munkacsoport létrehozását kezdeményezi, amely a konferencia tanulságai alapján kidolgozza az oktatásügyi közmegegyezés pontjait. A készülő javaslattal a szakmai közvéleményhez és a parlamenti pártokhoz fordulunk.”

A tanácskozás munkarendje:

8.30 – 9h regisztráció

9-10.45 Plenáris ülés a konferenciateremben

Ikotity István országgyűlési képviselő a „Közös nevező” kezdeményezésről

Setényi János c. egyetemi tanár 25 év oktatási reformjairól és a következményekről

Aáry -Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa a közoktatás feladatáról

Lányi András ny. egyetemi docens (ELTE TÁTK) arról, hogy hogyan lehetséges egyetértés, amikor nincs

Levezető elnök: Réthelyi Miklós professor emeritus, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke

11 – 13.30 párhuzamos szekcióülések

A pedagógusok helyzete (Pedro Arrupe terem)

Vitaindító: Maruzsa Zoltán, az Oktatási Hivatal elnöke

                  Nahalka István oktatáskutató

Felkért hozzászóló: Bajkó Judit gimnáziumi igazgató

                                Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke

Oktatásirányítás – intézményhálózat (Ricci terem)

Vitaindító: Sáska Géza oktatáskutató, tudományos főmunkatárs (ELTE TÁTK)

                  Imre Anna és Híves Tamás oktatáskutató, tudományos főmunkatárs (OFI)

Felkért hozzászóló: Szabó Gellért, a Magyar Faluszövetség elnöke

13.30 – 14.15 büféebéd

14.15 – 17h párhuzamos szekcióülések

Tartalomfejlesztés: tanterv, tankönyv, tananyag (Pedro Arrupe terem)

Vitaindító: Gloviczki Zoltán, a PPKE Tanárképző Központ vezetője

                  Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke

Felkért hozzászóló: Victor András főiskolai tanár (ELTE PPK)

Tehetséggondozás, felzárkóztatás (Ricci terem)

Vitaindító: Lannert Judit oktatáskutató (T-Tudok)

                  Vajda Zsuzsanna ny. egyetemi tanár (KGRE)

Felkért hozzászóló: Kovácsné Nagy Emese iskolaigazgató (Hejőkeresztúr)

A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak, de kizárólag előzetes bejelentkezés alapján:

karatsongaborkor@gmail.com

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s