„Amit kinyomtatnak” – Harminc legjobb kispróza a Jelenkor listáján

Jelenkor irodalmi és művészeti folyóirat – mint arról honlapunkon beszámoltunk – 2017 februárjától 30/30 címmel ad közre listákat az elmúlt három évtized legjobb magyar irodalmi alkotásaiból. A nagy verslista után április 7-én jelent meg a folyóirat honlapján a harminc legjobb magyar kisprózakötetet tartalmazó lista. „Ezúttal is az elmúlt harminc évben, tehát 1987 és 2016 között megjelent művekre lehetett szavazni – írja bevezető kommentárjában Szolláth Dávid. – Értelemszerűen novellás- és elbeszéléskötetekre, de legpontosabb úgy fogalmazni, hogy kötetekre, amelyekben kisprózák olvashatók.” A nagy kisprózalista huszonkét kritikus szavazatpontjai nyomán állt össze, a szavazók összesen 213 kötetre adták le voksukat. (A listakészítés módjáról a Jelenkor szerkesztőségi beharangozója ad részletes tájékoztatást.) „A szavazatokból azonban – hangsúlyozza Szolláth – más szempont alapján más lista is összeállítható. Ezért megnéztük azt is, hogy egy-egy író összes, a korszakban megjelent művére hány pontot kapott.” A harminc kisprózakötetet tartalmazó lista mellett tehát egy szerzői lista is helyet kapott az összeállításban. Ez utóbbi élén Szvoren Edina, Tar Sándor és Mészöly Miklós neve olvasható. Szvoren és Mészöly három-három kötettel, Tar négy kötettel szerepel a legjobb kisprózakötetek listáján. E lista élén Bodor Ádám Vissza a fülesbagolyhoz, Szvoren Edina Pertu és Mészöly Miklós Volt egyszer egy Közép-Európa című kötete áll.

A listán szereplő szerzők közül Bodor Ádám, Darvasi LászlóEsterházy Péter, Kertész Imre, Krasznahorkai LászlóMészöly Miklós, Nádas Péter, Parti Nagy Lajos, Rakovszky ZsuzsaSpiró György és Tolnai Ottó kötetei elérhetők a Digitális Irodalmi Akadémia adatbázisából, Szvoren Edina Pertu című kötetének két novellája a Holmi 2009/10. számában olvasható. Szvoren másik könyvéhez, Az ország legjobb hóhérához Arató László, Esterházy Esti című Aegon-díjas kötetéhez korábban Tamás Ferenc készített oktatási segédanyagot. A harmincas lista élén álló Bodor Ádám-kötet egyik novellája, az Állatkert 2015-ben a magyar nyelv és irodalom érettségi középszintű szövegalkotási feladatai között is helyet kapott.

A verslistához hasonlóan hamarosan a kisprózalistához is készülnek kommentárok: Visy Beatrix és Margócsy István februári írásai után áprilisban Turi Tímea és Csuhai István véleményezi a Jelenkor Online legújabb összeállítását.

A 30 legjobb kisprózakötet

  1. Bodor Ádám: Vissza a fülesbagolyhoz (1992)
  2. Szvoren Edina: Pertu (2010)
  3. Mészöly Miklós: Volt egyszer egy Közép-Európa (1989)
  4. Parti Nagy Lajos: A hullámzó Balaton (1994)
  5. Darvasi László: A veinhageni rózsabokrok (1993)
  6. Garaczi László: Nincs alvás! (1992)
  7. Krasznahorkai László: Seiobo járt odalent (2008)
  8. Tóth Krisztina: Vonalkód (2006)
  9. Parti Nagy Lajos: A fagyott kutya lába (2006)
  10. Esterházy Péter: Esti (2010)
  11. Mészöly Miklós: Sutting ezredes tündöklése (1987)
  12. Szvoren Edina: Nincs és ne is legyen (2012)
  13. Szvoren Edina: Az ország legjobb hóhéra (2015)
  14. Tar Sándor: A te országod (1993)
  15. Tóth Krisztina: Pixel (2011)
  16. Tar Sándor: Lassú teher (1998)
  17. Tar Sándor: A mi utcánk (1995)
  18. Kertész Imre: Az angol lobogó (1991)
  19. Tar Sándor: A térkép szélén (2003)
  20. Spiró György: Álmodtam neked (1987)
  21. Rakovszky Zsuzsa: A Hold a hetedik házban (2009)
  22. Nádas Péter: Évkönyv (1989)
  23. Gazdag József: Kilátás az ezüstfenyőkre (2004)
  24. Mándy Iván: Önéletrajz (1989)
  25. Kukorelly Endre: A Memória-part (1990)
  26. Tolnai Ottó: Prózák könyve (1987)
  27. Németh Gábor: A huron tó (1998)
  28. Grecsó Krisztián: Pletykaanyu (2001)
  29. Hazai Attila: Szilvia szüzessége (1995)
  30. Mészöly Miklós: Wimbledoni jácint (1990)

Frissítés (1): Turi Tímea kommentárja a Jelenkor Online-on (2017.04.08.)
Frissítés (2): Csuhai István kommentárja a Jelenkor Online-on (2017.04.09.)

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s