Arató László megemlékezése Szegedy-Maszák Mihályról

A Magyartanárok Egyesületének elnöke az Új Pedagógiai Szemlében tisztelgett a nemrég elhunyt professzor előtt a munkásságát összefoglaló tanulmányban.

Részletek a szövegből:

Az újraolvasásról:

“[A] legendás óvatosság mögött mindig határozott – ámbár nem visszavonhatatlan, nem feltétlen – állítások, értékelések állnak. S máris a pedagógiánál vagyunk: a jó tanár irányt kell, hogy mutasson, vonatkoztatási pontként kell, hogy szolgáljon, de egyúttal nyitva kell hagynia diákja számára a másféle irányvétel, a másféle értékválasztás lehetőségét is. [Szegedy-Maszák Mihálynak p]éldamutató az a következetessége is, ahogy régebbi munkáit, kedvenc témáiról alkotott véleményét felülvizsgálta, kiegészítette. Az újraolvasás kényszere jellemezte. Újraolvasta és többször újraértelmezte a műveket: például az Iskola a határont, az Esti Kornélt, a Termelési regényt, a Bevezetés a szépirodalomba című könyvet, Kemény és Kosztolányi regényeit, Márait – és a sor folytatható. Régebbi tanulmányait, monográfiáit is csak újraírva, kiegészítve engedte életműsorozatába felvenni. A Kemény- és a Kosztolányi-könyvvel ellentétben ennek az újraírásnak a hiányában nem kerülhetett be az Ottlik- és a Márai-monográfia. Itt jegyezném meg, hogy a Kemény Zsigmond, Kosztolányi Dezső, Márai Sándor, Ottlik Géza által alkotott névsorral monográfusuk egyúttal az említett, alig létezett ideális, européer, keresztény, nemzeti polgárság négy irányadó figuráját választotta tárgynak és iránytűnek.”

Az irodalmi szemléletről:

“[…] A strukturalizmus gyűjtőnévvel illetett irányzatok és a hatás- és befogadástörténet ötvözésére törekedett. Ennek a szintézisigénynek nagyívű összefoglalása Az irodalmi mű alaktani hatáselméletéről írt 1992-es tanulmánya, melynek már indításában (valójában már címében) leszögezte, hogy abban a vitában, amelyet »igen régóta folytatnak egymással az irodalom immanens szemléletének hívei azokkal, akik a befogadás szempontjait tartják elsődlegesnek«, a maga részéről a „kontextuális és a kotextuális névvel illetett felfogás között[i]” »állandó ide-oda játékot« tartja üdvösnek.”

A strukturalizmus helye az irodalomtanításban:

“[…] Az iskola felől nézvést ma is korszakalkotónak és példaszerűnek hiszem a Világkép és stílus című, a Magvetőnél 1980-ban megjelent kötetből Csokonai A magánossághoz, Vörösmarty Előszó és Petőfi Kiskunság című versének elemzését. Ugyanez igaz A regény, amint írja önmagát című kötet több tanulmányára is. Módszertani szempontból pedig magyartanárok és tankönyvszerzők számára ma is kötelező tananyagnak tartom az előbbi kötetből az ismétlődésről szóló nagy tanulmányt, az utóbbiból Az elbeszélő szövegek rétegei címűt (igaz, ez utóbbi bizonyos változtatásokkal átkerült a Kemény Zsigmond-monográfia mindkét kiadásába is), 1992-ből pedig a már említett Az irodalmi mű alaktani hatáselméletéről címűt. Véleményem szerint ugyanis a műközpontú és értelmezési modellek elsajátítását célzó irodalomtanításban nem idejétmúlt a hermeneutika, a recepcióesztétika, a dekonstrukció, az újhistorizmus, a genderkritika, a posztkolonializmus, a medialitáselmélet stb. felől már avultnak látszó formalizmus-strukturalizmus. Tudniillik lehetőség szerint minden ifjú olvasót meg kell tanítani arra, hogy az irodalmi művet nyelvi megalkotottságában szemlélje, hogy annak jelentését ne a megformáltságot zárójelbe téve, azon átnyúlva keresse.”

Az irodalmi hagyományról:

“[…] Szegedy-Maszák a nagy elbeszélések érvényvesztését állítja s azt, hogy sem a korszakot, sem az egyéni életművet (a magyartanításban sajnos mindmáig uralkodó szerzőelvet), sem az irányzatot vagy mozgalmat nem helyes – kizárólagos, meghatározó – rendezőelvnek tekinteni. A töredezett örökséget a maga töredezettségében szükséges megközelíteni, változó nézőpontokból, változó kontextusokban. Számomra ebből és az Előszó által szintén hangsúlyozott befogadásközpontúságból (13. o.) a mai központi tantervektől és az irodalomkönyvek zömétől élesen eltérő kiválasztási, elrendezési és megközelítési elvek következnek. Hozzátenném még: az örökség töredezettségének elismeréséből nem a hagyománnyal való szakítás következik, hanem annak tudatosítása és gyakorlása, hogy a hagyomány nem csak úgy van, hanem dolgozni kell vele, hogy »a tisztességes munka által keletkezik«, hogy »a hagyományom nem egyenlő velem, én az a munka vagyok, amit ezen a hagyományon, ezzel a hagyománnyal elvégzek«.”

Egy korszak lezárultáról:

“Szegedy-Maszák Mihály utolsó interjújában két nevet emelt ki, mint akikhez a mai magyar kultúrában a legtöbb köze van: Esterházy Péterét és Kocsis Zoltánét. Esterházy az interjú elkészülése után, az annak megjelenése előtti napon halt meg, az interjúalany nem sokkal ezután, az említett zenész néhány hónappal később. A magyar kultúrában lezárult egy korszak.”

A tanulmány teljes szövege itt olvasható.

 

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s