Arany János megidézése az Akadémián

A Magyar Tudományos Akadémia idei, 188. közgyűlésének második napján Arany Jánosról is megemlékeztek az akadémikusok. Az MTA honlapján is megtekinthető előadások – különböző megközelítésben és különböző témákon keresztül – azt vizsgálták, hogyan hatott Arany János az írók, költők, irodalmárok generációira.

Iványi-Szabó Rita összefoglalója — verslistával

Képtalálat a következőre: „Arany János öröksége és hatása”

Korompay H. János, az MTA doktora, az Arany-életmű kritikai kiadása kapcsán beszélt azokról a problémákról és nehézségekről, amelyekkel az évtizedekig tartó vállalkozás résztvevőinek szembe kellett nézniük. Előadásának központi gondolata az volt, hogy a kritikai kiadás nem teljes, nem is lehet teljes, Arany költészetét nem lehet a maga teljességében megismerni. Ennek oka többek között a költő maga, aki korai műveit megsemmisítette, műveinek kiadását gondosan ellenőrizte, alkalmai verseit nem publikálta, sőt levelezésének publikálása ellen is tiltakozott – kései verseit sem kiadásra, hanem csak „magánhasználatra” írta a Kapcsos könyvbe. Arany László, aki édesapja hagyatékának és könyvtárának megőrzője lett, szintén sokat szelektált a versekből is, a levelezésből is, például az Arany-Petőfi levelezés olykor vaskosabb kifejezéseit sok esetben átfogalmazta. A 20. században Voniovich Géza lett Arany János hagyatékának letéteményese, akinek Arany-életrajza az irodalomtudomány fontos dokumentuma, de a hagyaték megőrzéséről nem gondoskodott kellőképpen, a publikálatlan szövegeket nem sokszorosította, így 1945-ben Budapest ostromakor sok kézirat elégett a családi levelezéssel, jegyzetekkel és könyvekkel együtt. Ő kezdte el összerendezni a kritikai kiadás első köteteit is, az első hat kötet 1951 és 53 között jelent meg, de ebből kettő már Voinovich halála után, és romlott formában, sok hibával, hiányossággal, és a megsemmisült kéziratok miatt ellenőrizhetetlen szövegekkel. Az akkori akadémiai szabályozás ma már elavultnak számít: nem kronológiai, hanem tematikus elven működött, illetve modernizálták a helyesírást és a központozást, így akadályozva a szövegek pontos értelmezhetőségét.

A kritikai kiadás köteteinek megjelentetését az 1960-as években Keresztury Dezső folytatta, a teljes mű (19 kötet) 1951 és 2015 között jelent meg – hatalmas terjedelme ellenére mégsem teljes, találhatóak benne kétes hitelű szövegek is, hiányoznak belőle versként felfogható, de prózai műben található költemények, még lappangó Arany-szövegek (pl. névtelen glosszák), kiszelektált szövegek, tanári és főtitkári kéziratok, és az életmű szöveghatárai is bizonytalanok, így további kutatásra van szükség ahhoz, hogy Arany János életművéről még teljesebb képet kaphassunk. Tulajdonképpen újra kellett kezdeni a kritikai kiadás hatalmas vállalkozását, hiszen az egykori szabályozás az új tudományos felismerések fényében tudománytalannak minősül, új szövegek kerültek elő, az ultima manus elve sem érvényesíthető Arany esetében. Az új kritikai kiadást húsz kötetre tervezik, ez már a tudomány új felismeréseit is figyelembe veszi, az lapszéli jegyzetek kötetei pedig komoly irodalomtörténeti újdonságnak számítanak. A kéziratok digitalizálása is folyamatosan zajlik, készül az Arany János-honlap akadémiai segítséggel, ezen a versek kézirata, első megjelenése, és a legfontosabb kiadások szövegváltozatai szerepelnek majd, illetve tervezik Arany hivatali levelezésének öt kötetes elektronikus kiadását is. A cél a teljes hagyaték kiadása lenne, amely a tudományos vizsgálódások és a népszerű kiadások számára egyaránt hiteles kiindulópontként szolgálhatna. A Goethe-szótár mintájára pedig elkészülhetne Arany János szókincs- és fogalomtára is, hiszen Arany szókincse akadémiai tisztsége következtében a teljes tudományosságra kiterjed, így a különböző tudományok kultúrtörténetének szintézise lehetne.

Kulcsár Szabó Ernő, az MTA rendes tagja a nyelvfelfogás különbözőségei kapcsán vizsgálta Arany 20. (és 21.) századi hatását. Kulcsár Szabó Ernő a nyelv és a hagyomány közös kapcsolódási pontját abban látja, hogy „megelőzhetetlenek a számunkra, mindkettőhöz inkább hozzá vagy bele tartozunk, de nem rendelkezünk szabadon velük. A múltat a nevezetes herderi értelemben csak az emberi nyelv képes összekötni a jövővel, a történelem tapasztalata csak a nyelven lehetséges.” Az irodalom és a nyelv kapcsolatát Eugenio Coseriu román nyelvész úgy fogalmazta meg, hogy egyedül az irodalom képes előállítani és megjeleníteni a nyelv funkcióteljességét – egyetlen nyelv sem képes többre, mint amennyire az irodalma képessé tette. A nyelv és a világalkotó képesség heideggeri összefüggését felismerték a 20. század eleji költők is, de a nyelv jelentőségét felismerte már a klasszikus irodalom is, hiszen a nyelvet feltétlen értékfogalomnak és a nemzeti fejlődés zálogának tekintették. A magyar klasszicizmus Arany költészetében teljesedik ki, Horváth János szerint ő az „irodalmi fejlődés összefoglalója, a legnagyobb magyar klasszikus”. Kosztolányi szerint pedig Arany „maga a magyar nyelv”. Ennek a retorikai fordulatnak a nem eszközként értett nyelv felértékelődése áll a hátterében. Arany János nyomán idézi fel Kodály Zoltán azt a gondolatot, hogy az írók/költők nem szakadhatnak el a régi magyar irodalom ismeretétől, hiszen a mai nyelv a régiség nyelvében gyökerezik. A huszadik században mindig közös pont maradt, hogy amikor a magyar nyelv veszélybe kerül, akkor a költők, írók – Kulcsár Szabó itt Sütő Andrást, Márai Sándort idézi – egyaránt Aranyra pillantanak. A nyelvfelfogás azonban sokat változott 1945 után, hiszen a nyelv uralhatóságának téveszméje kezdett meggyökerezni, és az irodalom a társadalmi hasznosság szolgálatába állt, így elveszítve azt a lehetőséget – amit Coseriu és Márai is megfogalmaz – hogy az irodalom a nyelv teljességeként jelenhessen meg. Az ezredforduló nyelvi fordulata tulajdonképpen ehhez a gondolathoz nyúlik megint vissza – Kulcsár Szabó Esterházyt idézi, aki szerint az író feladata az, hogy megteremtse a nyelvnek a mindenkori legteljesebb állapotát.

Mácsai Pál színművész előadásának sorvezetője szintén Arany János hatása – az Arany János megidézése című előadást Ferencz Győző, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia igazgatója állította össze olyan versekből, amelyek közvetlenül vagy közvetetten a költő-elődöt szólítják meg. Bár a Petőfi Irodalmi Múzeum már összeállított egy gyűjteményt ilyesfajta versekből, erről a Magyartanárok Egyesülete is beszámolt, talán érdemes a Mácsai Pál előadásában elhangzott versek listáját is közzétenni, hiszen viszonylag kevés az átfedés, és ezek a versek is jól felhasználhatóak Arany (vagy az adott költő) tanítása kapcsán.

A versek:

Weöres Sándor Negyedik szimfónia (hódolat Arany Jánosnak)

Lator László: Férfikor (Lator László összes versei, 1997)

Gergely Ágnes: 137. zsoltár (Királyok földje, 1994)

Kovács András Ferenc: Arany János azt üzente/Ráadásul Kompletórium, Válogatott és új versek 1977-1999, 204. o.)

Várady Szabolcs: Családi kör. Átirat

Tandori Dezső: 1976716/m Amatőr aktafüggelék (A Toldi írójának) (Még így sem, 1978)

Ferencz Győző: F GHIJ K. 

Arany prózai versvázlata: Az elaggott fülemüle, 1875-80 körül, Várady Szabolcs írt belőle verset

Imre Flóra: Stílusgyakorlat (Mozgó Világ 19. évf. 6. sz. / 1993 sz., a költőnő facebook oldaláról)

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s