Nyelvészeti Diákolimpia 2018: Prága

1920x1080 Wallpaper prague, czech republic, bridge, building, riverA Magyar Nyelvészeti Diákolimpia felhívása:

“Ismerj meg egzotikus kultúrákat és nyelveket, szerezz barátokat a versenyeken!

 2013 óta minden nyáron magyar csapat is indul a Nemzetközi Nyelvészeti Diákolimpián. A csapatok megjárták többek között Kínát, Indiát, valamint idén Írországot, 2018-ban pedig Prága lesz a világdöntő helyszíne.

A versenyre jelentkezhet minden középiskolás diák (akár első évfolyamosok is), akit érdekelnek a világ nyelvei, a logikai rejtvények és játékok, mivel a versenyen való részvételnek nem előfeltétele a nyelvészetben való jártasság. A világdöntőre utazó magyar válogatott összeállítását három online forduló előzi meg, amelyek 2017 őszén indulnak. A legjobb eredményt elérőket további válogatásra hívjuk, immár személyesen, 2018 első hónapjaiban ismerni fogjuk már a csapattagok és a tartalékok neveit. Nekik intenzív felkészítést nyújtanak a verseny szervezői.

Az eddigi világdöntőkön részt vett diákok nemcsak arról számoltak be, hogy érdekesnek találták a fejtörőket, hanem az utazás, az izgalmas helyszínek is tetszettek nekik, valamint lehetőségük nyílt szert tenni rengeteg külföldi barátra.

A versennyel kapcsolatos részletes tudnivalókat, a korábbi feladatokat és a versenyzők élménybeszámolóit megtalálod a Magyar Nyelvészeti Diákolimpia honlapján.

Az oldalon a diákolimpiával kapcsolatos cikkeket, interjúkat, valamint a felkészülésben segítséget nyújtó, kipróbált tippeket is találsz.

Versenyezz velünk!

Regisztrálj honlapunkon és csatlakozz a versenyzők táborához! 

Az első forduló feladatai szeptember 15-én jelennek meg.”

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s