Irodalomtanítás: Élmény és/vagy tudomány (?) – II.

Képtalálat a következőre: „mennyit ér ma egy dezső”Mikor órára készülünk, sok és sokféle segédanyagba botolhatunk az interneten – hasznos és kevésbé hasznos szövegekbe egyaránt. Jelen beszámolómban az Élményközpontú irodalomtanítás. Kreativitás, produktivitás, kultúrakezelés a digitális korban című tanulmánykötetet (Szerk.: Fűzfa Balázs, IROM-Könyvek III., Szombathely, 2016) vizsgálom meg tanárszemmel – azaz abból a szempontból, hogy mennyire használható a tanórán vagy tanórára készüléskor.

—  Iványi-Szabó Rita írása

.

Élmény és tudomány irodalomórai kettőséről elmélkedve kezdtem előző, Bernáth Árpád et al. felsőoktatási jegyzetéről írott beszámolómat, természetesen egyik fogalmat sem helyezve a másik elé, ám míg a felsőoktatási jegyzet inkább az irodalom mint tudomány alapfogalmainak meghatározására törekszik, addig Fűzfa Balázs és szerzőtársai tanulmánykötetükben egyértelműen az élmény megszerzését, az élményszerű oktatás megvalósítását tartják a magyaróra legfontosabb feladatának.

A kötet négy tanulmányt foglal magába. Az elsőben Fűzfa Balázs számol be a célkitűzésként megfogalmazott élményközpontú irodalomtanítás gyakorlati kivitelezésének különböző lehetőségeiről. Fűzfa először is felvázolja azokat az új elvárásokat (pl. digitális technikák), amelyeknek az önmagát immár 150 éve elsősorban irodalomtörténet-oktatásként definiáló irodalomtanítás a 21. század küszöbén sem tud megfelelni, majd olyan programokról, projektekről számol be, amelyek lehetséges alternatívákat jelenthetnek az irodalomtanítás megújulása terén. A legfontosabb ilyen, az élményközpontú irodalomtanítás értékeszményei jegyében szervezett projekt A 12 legszebb magyar vers-program (2007-2013) – az egyes művekhez kapcsolódó konferenciák anyagából kötetek is születtek, amelyek a szerző ígérete szerint hamarosan digitálisan is elérhetőek lesznek a projekt honlapján. Ehhez a programhoz csatlakozott Jordán Tamás ötlete alapján és közreműködésével a Nagy Versmondás-projekt. A következő fontos állomás az irodalomtanítás paradigmaváltása felé vezető úton az új típusú tankönyvek megjelenése (2008-2011 között, Krónika Nova Kiadó) – a tankönyvcsalád szemlélete nem irodalomtörténet-jellegű, hanem probléma- és élményközpontú: a koncentrikus tananyagszervezés, kreatív feladatok, színjátszás, drámajáték kiemelt szerepet kapnak a tananyagban. A tankönyvekhez szorosan kapcsolódik a magyar irodalom tantárgy kerettantervének 2013-as B változata, amelyet Fűzfa Balázs készített. A következő fontos program az IROM-projekt (az Irodalomtanítás Innovációjának Országos Műhelye) és az ehhez kapcsolódó konferenciasorozat.

Az irodalomtanítás egyik lehetséges módszere a kreatív írás, a szerző erre nagy hangsúlyt fektet saját tanítási gyakorlatában is, erről tanúskodik többek között a Nógrádi Gábor-projekt (2014-2015). Az élményközpontúság és a tudományosság összekapcsolása is fontos számára – gimnazista és egyetemista diákok együttműködése során közös tudományos diákkonferenciák, közös kiadványok jönnek létre. Az ehhez kapcsolódó projektek a következők: Kristóf Ágota-projekt (2013), Holokauszt-projekt (2014), Az átírás poétikája-projekt (2014-2015). A további projekteket csak felsorolásszerűen említem: Parazsak-projekt (2015 – egyetemisták és középiskolások írásaiból készült antológia), Hiszünk a versben-projekt (költészet napi projekt), Ady-projekt (a „Rambó-versek” és a Magyar versek amerikai filmekre volt a kiindulópont), József Attila-projekt (konferencia).

A tanulmány zárlatában Fűzfa Balázs újfent összegzi a tantárgy megújulásához elengedhetetlen feltételeket: elkerülhetetlen az alapvető szemléletváltás, az IKT-s eszközök bevezetése és használata, a vizsgált szövegek körének bővítése (a digitális memóriákban és a populáris kultúrában keletkező szövegek is bevonhatóak a magyarórán vizsgált kanonizált szövegek csoportjába), a kreatív feladatok, projektek rendszeres alkalmazása.

Bodrogi Ferenc Máté tanulmányában a fesztivalizáció és az élmény fogalmait járja körül tudományos alapossággal, idézve többek között Bahtyin, Heidegger, Gadamer, Gumbrecht, Foucault, Plessner etc. vonatkozó nézeteit is. Végül – itt nagyon leegyszerűsítem a tanulmány komplex gondolatmenetét – arra a következtetésre jut, hogy igenis létezik közvetlen, „zsigeri” élmény – ez az élmény a magyarórán is átélhető, sőt kell is, hogy átélhető legyen. Természetesen az ezt a fajta elsődleges, közvetlen élményt mindig valamiféle másodlagos reflexiónak, feldolgozásnak kell követnie. A fesztivalizáció végső soron azt jelenti, hogy a magyaróra sokkal inkább a „produktív társalkotás” mint a „reproduktív bevésés” folyamata, főszereplője pedig „maga a szépirodalom a maga eredendő esetlegességében.” A szerző szerint érdemes kitágítanunk az irodalmi „szöveg” hagyományosan értelmezett kategóriáját – bármely diszkurzív kulturális produktum válhat szövegértési gyakorlatok eszközévé. Így például különböző performance-ok, mint a VersMetró, a Könyvutca, a könyvfilm, a slam poetry vagy a Pilvaker is felhasználhatók a tanórán.

Tanulmányának második részében a szerző Arany János életművének feldolgozásához kínál különböző (tanórai, illetve otthoni, csoportos és egyéni) feladatokat, ötleteket, amelyek segítségével a tanulmány első részében kifejtett primér élmény könnyebben átélhetővé/elérhetővé válik. A teljesség igénye nélkül felsorolok néhány ötletet kedvcsinálónak: próbáld elslammelni (a Toldi estéje egy részletét), készíts könyvfilmet (pl. a Toldi estéjéhez), vigyétek színre (részleteket a műből), alkoss szövegmontást (párhuzamos világirodalmi példák felhasználásával), készíts képszöveget vagy instaverset illetve szövegtárgyat egy adott műhöz, alakítsátok át a szöveget hipertextté, keressetek aláfestő zenét hozzá, alkoss sms-verset, készítsetek (csoportban) Prezi-prezentációt, illusztráld valamilyen elektronikusan megjeleníthető módon a szöveget, írj forgatókönyvet, készítsetek mobilos kisfilmet vagy videóklipet, készíts ppt-s prezentációt, rappesítsd a költeményt, készítsetek számítógépes animációt a szöveghez, készítsetek „Rambó-verset”, tervezz reklámot (a Kapcsos könyvhöz), készíts Arany-karikatúrát, konstruáld meg Arany facebook-profilját, alkosd meg Arany mai arcát a József Attila Kör Suit Up! – Írók öltönyben című projektjének szellemében, hozzátok létre a http://www.aranyjanos. hu weboldalt – az ötletek és javaslatok tárháza szinte végtelen, mindenki kedve szerint válogathat a kínálatból. Az összes feladat nyilván megvalósíthatatlan egy szerző életművén belül, de az ötleteket kicsit átalakítva más szerzők, művek kapcsán is felhasználhatjuk a tanórák színesítésére, a diákok motiválására. Érdekesség, hogy a PIM idén meg is valósította Bodrogi egyik fiktív feladatát: „A Nyugat100 busz mintájára dolgozd ki az „Arany-busz” koncepciótervét!”.

A harmadik tanulmányban Szakály Szilvia fordítás, műfordítás és irodalomtanítás kapcsolatát taglalja. Ez a tanulmány is szétválasztható egy bevezető elméleti, és egy azt követő gyakorlati részre. Az elméleti rész főbb problémafelvetése az, hogy a Z generációs diákok nehezebben boldogulnak az irodalmi kánon szövegeivel, mert információfeldolgozási technikájuk, valamint nyelvük szókincse és szerkezete alapjaiban különbözik a megelőző generációkétól. A szerző véleménye szerint az egyes szövegek alaposabb olvasását és megértését segítheti, ha kevesebb szöveget, de elmélyültebben elemeztetünk, alkalmanként idegen nyelvi példák bevonásával –, amelyek egyebek mellett a diákok nyelvi tudatosságát is erősítik. A szerző első példájában Homérosz Iliász és Odüsszeia című eposzainak vizsgálatakor, pontosabban a bevezető sorok (propozíció, invokáció) elemzése kapcsán javasolja azt, hogy Devecseri Gábor műfordítása mellett az eredeti görög szöveg nyersfordítása is kerüljön a diákok kezébe – az eredeti szöveg szóhasználata ugyanis több segítséget nyújt mind Akhilleusz, mind Odüsszeusz alakjának megértéséhez. Az antikvitás szövegeinél maradva Szophoklész Antigoné című drámájának tanításakor a „Sok van, mi csodálatos…” kezdetű kardal kapcsán is érdemes felhívni a diákok figyelmét arra, hogy az eredeti szövegben a „csodálatos” helyett „félelmetes, ijesztő, rettenetes” jelentésű szó áll. Az angol romantika szövegei kapcsán Wordsworth The Daffodils című versét (illetve a nyersfordítást) és a Tóth Árpád-féle verziót (Táncoló tűzliliomok) érdemes összehasonlítani. A tanulmány második része azt bizonyítja, hogy nem csak az eredetileg idegen nyelvű szövegek esetében lehet hasznos az idegen szöveg használata, hanem eredetileg magyar nyelvű szövegek esetében is termékeny lehet különféle műfordítások bevonása az elemzési folyamatba. Petőfi Sándor Szabadság, szerelem című verse és Örkény István In memoriam dr. K. H. G. című egypercese, illetve a szövegek idegen nyelvű műfordításainak összevetése rámutat arra, hogy a szókincsen túl a stílus, jelen esetben a tömörség, sűrítettség visszaadása is komoly műfordítói feladat. Örkény egyperces novelláinak nyelvi struktúrájáról, működési technikájáról igen sokat elárul az idegen nyelvi műfordítás és a magyar szöveg együttes olvasása. A harmadik ily módon vizsgált szöveg Ady Endre Őrizem a szemed című költeménye, amelynek angol nyelvű fordítása szintén túlírtsága miatt veszít költői erejéből. A rövidebb szövegek mellett a szerző egy hosszabb művet is ilyen módon dolgoz fel: Arany János Szondi két apródja című balladáját. A szerző a javaslatokhoz részletes, kidolgozott, tanulói válaszokkal, véleményekkel színesített óravázlatokat is mellékel, így még inkább megkönnyíti, hogy saját óráinkon is alkalmazzuk ezeket.

A negyedik tanulmányban Czimer Györgyi kalauzolja az olvasót a kreatív írás világában – a módszer iránt érdeklődő magyartanárok illetve szakkörvezetők igencsak hathatós segítséget kapnak munkájukhoz ebben a tanulmányban, hiszen a szerző részletesen kidolgozott szakköri óravázlatokkal segíti a tanári munkát. A szakkör fő célja elsősorban az, hogy a diákok kipróbálják a szépirodalmi szövegek alkotásának különféle technikáit, illetve belekóstoljanak a versírás problémamegoldó folyamatába. Eközben fejleszti a világra való nyitottságot, a választott téma iránti figyelem kialakítását, elősegíti a kortárs magyar és világirodalom minél alaposabb megismerését, középpontba helyezi a műveknek kifejezetten írástechnikai szempontú elemzését, gyakoroltatja szépirodalmi műfajok (elsősorban versek és novellák) alkotását. Az elméleti bevezető végén a szerző a következőkre hívja fel a figyelmet:

„Az írás alapvetően magányos tevékenység. Szakköri tevékenységünkben viszont gyakrabban az együttműködésen alapuló tanulás keretében jelenik meg, ami a diákok részéről is szemléletváltást igényel. A tanulóknak reális önbizalommal, a saját és társaik iránt érzett felelősséggel kell rendelkezniük, miközben közös műalkotást hoznak létre. Aktívan kell részt venniük a folyamatban, képesnek kell lenniük mind mások meghallgatásra, mind saját gondolataiknak a többiekkel való megosztására. Ehhez szükséges az elemi szociális készség. Végül gyakorolniuk kell az értékelést és az önértékelést is.” Ezeket a tanácsokat megfontolva és a 13 alkalomra kidolgozott szakköri foglalkozásterveket áttanulmányozva, saját ötleteinkkel, módosításainkkal kiegészítve akár el is indíthatjuk saját kreatív írás szakkörünket – amennyiben ez nem áll módunkban, akkor is érdemes a foglakozások tervezeteit átböngészni, hiszen egy-egy motiváló, kedvcsináló jó ötletet, feladatot akár a magyarórára is becsempészhetünk. Zárásképpen a szerző Fűzfa Balázs irodalom_10 című tankönyvének Arany János-fejezetéhez, pontosabban a Szondi két apródja című balladához mellékel a tanórán is jól használható, a kreatív írás módszerét felhasználó feladatokat.

A teljes kötet itt tölthető le.

Iványi-Szabó Rita kapcsolódó írása itt olvasható.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s