Az MTA és a Magyartanárok Egyesülete tavaszi konferenciájának előadásai az Iskolakultúra legújabb számában

2018. december 21-én jelent meg Iskolakultúra honlapján a folyóirat szeptemberi számának digitális kiadása. A szakfolyóirat első egységében – csaknem félszáz oldalon – a Kötelező olvasmányok és új olvasási módok a digitális fordulat korában című konferencia előadásainak, vitáinak anyagai olvashatók. Mint arról korábban honlapunkon (itt és itt) beszámoltunk, az MTA Közoktatási Elnöki Bizottsága és a Magyartanárok Egyesülete 2018. május 31-én az MTA székházában rendezett közös konferenciát. (A program az MTA honlapján is olvasható, a rendezvényen készült felvételek az MTA Kommunikáció Flickr-albumában tekinthetők meg.) A konferenciának komoly  sajtóvisszhangja volt: többek között az Eduline oktatási portál, a HVG.hu és az E-nyelv Magazin méltatta az előadásokat, illetve az előadásokat követő kerekasztal-beszélgetést. Az Iskolakultúra legújabb száma Dávidházi Péter megnyitója és Pléh Csaba zárszava mellett Kulin Ferenc, Fenyő D. György, Szilágyi Zsófia és Mészáros Márton előadásának szövegét, valamint a kerekasztal-beszélgetés átiratát is tartalmazza. (A beszélgetést Schiller Mariann vezette, résztvevői voltak: Arató László, Hansági Ágnes, Imre Flóra és Kukorelly Endre.) A folyóiratközlésnek köszönhetően tehát – a hozzászólások kivételével – a konferencia programjának teljes anyaga hozzáférhetővé vált. Az Iskolakultúra 2018/7. száma a folyóirat honlapjáról (innen és innen) letölthető, ugyanezen a honlapon a köszöntők, a konferencia előadásai és a kerekasztal-beszélgetés szövege egyenként is elérhetők. A folyóiratban megjelent kritikák közül olvasóink figyelmébe ajánljuk még honlapunk állandó szerzőjének, Kodácsi Boglárkának a recenzióját (itt) a Petőfi Irodalmi Múzeum által idén közreadott „Egyszóval… a költészet” – Arany-verselemzések című tanulmánykötetről.

 

Kötelező olvasmányok és új olvasási módok a digitális fordulat korában

 

 

Dávidházi Péter: Köszöntő

 

Kulin Ferenc: A történetiség elve és a „jelen horizontja” az irodalomtanítás kánonjaiban

 

Fenyő D. György: A tantervi szabályozás dilemmái és lehetőségei az irodalomtanításban

 

Szilágyi Zsófia: Iskolaregény helyett „iskolanovellát”? – Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig és Tóth Krisztina: A tolltartó

 

Mészáros Márton: „Csak én írok, versemnek hőse: semmi” – Kovács András Ferenc taníthatósága a közoktatásban

 

Kerekasztal-beszélgetés

 

Pléh Csaba: Zárszó

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s