„Mindössze egy pontot ér, ha egy gyereknek van fantáziája” – Schiller Mariann a felvételi feladatokról

A 2022. évi központi felvételi írásbeli feladatsorai és javítási-értékelési útmutatói január 22-én, a vizsganap délutánján váltak nyilvánossá az Oktatási Hivatal honlapján. (Az OH bejegyzésében az előző évek feladatsorai és megoldókulcsai is elérhetők, és idővel az idei pótfelvételi feladatsorok és megoldókulcsok is elérhetők lesznek.) Január 23-án az Eduline oktatási portálon jelent meg az a bejegyzés, amelyben Schiller Mariann, a Magyartanárok Egyesületének választmányi tagja értékelte a hatodik és a negyedik osztályos tanulók – azaz a hatévfolyamos és a nyolcévfolyamos képzésre jelentkezők – számára készült feladatsorokat. „[K]i lehetne dolgozni, hogyan lehet egy feladatsor egyszerre standardizált és mégis olyan, ami mond is valamit a gyerekekről. […] Most az ötven pontból egy pont jár a kreativitásra. A fogalmazás tartalmára ugyanis három pontot lehet adni, és ebből egy pontot ér az, ha egy gyereknek van fantáziája, bátorsága” – olvasható a bejegyzésben. A hangtörvényekkel, betűrendbe sorolással, szótövekkel és toldalékokkal foglalkozó feladatokkal kapcsolatban Schiller Mariann így fogalmazott: „Ezek legfeljebb a diákok tanárát és az iskolát mérik, a gyereket nem. Maximum annyit lehet kideríteni, hogy az iskolában eddig mennyit tanult meg abból, ami dolgozatokkal jól mérhető. Hogy tudja-e, mi a képző, a jel és a rag közötti különbség, vagy tudja-e, hogy milyen egy magas hangrendű szó. De ez arról semmit nem mond, hogy ha bekerül egy tehetséggondozó, hat- vagy nyolcosztályos gimnáziumba, akkor ott hogyan fogja megállni a helyét; hogyan tud gondolkodni, kreatív-e, van-e nyelvi érzéke, tudja-e használni a megtanult információkat.”

A felvételiztetéssel kapcsolatban Schiller Mariann a tavalyi felvételi után, 2021 februárjában egy televíziós beszélgetésben így fogalmazott: „Az egyik probléma az, hogy egyáltalán szükség van felvételi rendszerre. Ez azt jelenti, hogy az iskolák között nagyon nagy a különbség: egyes iskolákban harmincszoros túljelentkezés van, máshol meg nem jelentkezik senki. Ez különösen igaz a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokra, ami az egész rendszert ellehetetleníti, hiszen az iskolákból a legjobbak elmennek negyedikben, illetve hatodikban. […] A felvételit nem lehet megszüntetni az egész rendszer átalakítása nélkül. Átmenetileg el tudok képzelni egy olyan felvételi feladatlapot, ami inkább szól a gyerekekről, mint ez a mostani – mondjuk, több benne a szövegértés, és kevesebb a szólásmondás meg a helyesírás.” A 2021 februárjában rögzített beszélgetés honlapunkon, valamint az ATV honlapján és YouTube-csatornáján érhető el.

Az Eduline-on megjelent sajtószöveg itt, az Oktatási Hivatal honlapján közzétett feladatsorok és megoldókulcsok itt érhetők el – utóbbiak bejegyzésünk alatt közvetlenül is.

FELVÉTELI FELADATSOR ÉS JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ MAGYAR NYELVBŐL

 

Felvételi feladatsor és megoldókulcs 8. évfolyamosok számára

 

Felvételi feladatsor és megoldókulcs 6. évfolyamosok számára

 

Felvételi feladatsor és megoldókulcs 4. évfolyamosok számára

(A bejegyzés elején látható kép a 4. évfolyamosok számára készült feladatsor 5. feladatából való.)




Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s