moricz

A Magyartanárok Egyesülete 1999. április 17-én rendezte meg Móricz Zsigmondról szóló konferenciáját. A Könyvtár és katedra sorozat első kötetében a tanácskozáson elhangzott előadásokat adjuk közre, kiegészítve néhány, a témához kapcsolódó tanulmánnyal.

A kötetben szereplő írásokat három fejezetbe soroltuk:

  • Móricz-művek új értelmezésben,
  • Móricz tanításának lehetőségei,
  • A Móricz-életmű új értelmezése felé.

Kötetünket önértékű irodalomtörténeti és irodalompedagógiai műnek szánjuk, amely a móriczi életmű értéséhez, szeretetéhez és hatékony tanításához jelent segítséget.

Krónika Nova Kiadó, 2001

Egy “elfelejtett” életmű aktualitása

A kifosztott Móricz?

Hitel, 2002/8.

Forrás: http://www.hitel.elender.hu/0208/szemle.html

Az utóbbi évtized sok szempontból megújuló irodalomértelmezése Móricz Zsigmond életművére alig fordított figyelmet, holott alkotásait korábban az irodalmi kánon meghatározó részeként tartották számon. Míg a század első felének más íróival (például Kosztolányi, Krúdy, Márai) kapcsolatban jelentős számú újraértelmezési kísérlet látott napvilágot, addig Móricz műveivel csupán néhány tanulmány foglalkozott. Az érdeklődés hiányának oka természetesen nem alkotásainak esetleges korszerűtlenségével, esztétikai hiányosságaival magyarázható, hanem sokkal inkább azzal, hogy a szövegek értelmezése kapcsán korábban érvényesített szempontok váltak sok tekintetben terméketlenné (például a parasztábrázolás “realizmusát”, a szegénység bemutatásának szociográfiai hitelességét vizsgáló kérdések). Ezek a több évtizeden át rögzült olvasatok olyan szorosan hozzátapadtak az egyes művek jelentéséhez, hogy nem egyszerű feladat egy más kérdésirányú értelmezés kidolgozása. Nem igazolható e tekintetben az a kétely sem, hogy Móricz alkotásainak egy része a jelen kérdései felől ne lenne megszólítható (bizonyítja ezt többek között Kulcsár Szabó Ernő ’90-es években megjelent kiváló elemzése Az Isten háta mögöttről). Móricz “irodalomtörténeti felejtés”-ét tehát leginkább az újabb olvasási szempontokat érvényesítő értelmezések, monográfiák számolhatják fel.

Ez az újraolvasó/felfedező szándék vezérelte a Krónika Nova Kiadó gondozásában megjelentetett A kifosztott Móricz? című tanulmánykötet szerzőit is. A kötet nagyobbrészt az 1999. április 17-én megrendezett Magyartanárok Egyesülete konferenciáján elhangzott előadásokat tartalmazza, melyeket a témához kapcsolódó tanulmányokkal egészített ki Fenyő D. György szerkesztő. A tanulmánygyűjtemény kiadásával egyben egy új könyvsorozat is útjára indult Könyvtár és Katedra – A Magyartanárok Egyesülete konferenciái címmel, melynek alapvető célja különböző alkotói életműveket újraértelmező és azok középiskolai oktatását módszertani javaslatokkal elősegítő tanulmányok közlése.

Célkitűzéseinek megfelelően a kötet három, élesen elkülöníthető fejezetre oszlik. Első fejezete Móricz-művek eltérő aspektusú újraértelmezéseit tartalmazza (Móricz-művek új értelmezésben), melyet a kötet legnagyobb terjedelmű egységeként követi azon tanulmányok sora, melyek az egyes alkotások hatékonyabb iskolai közvetítésében szándékoznak segítséget nyújtani a pedagógusoknak (Móricz tanításának lehetőségei). A záró fejezet három tanulmánya a móriczi életmű egészének újraolvasásához kíván hozzájárulni eddig még nem kellőképpen alkalmazott, de termékenynek tűnő szempontok kidolgozásával (A Móricz-életmű új értelmezése felé). A három fejezetet mintegy bevezetésképpen megelőzi egy-egy hosszabb részlet Mándy Iván és Esterházy Péter műveiből, melyek a Móricz (nem) olvasásával kapcsolatban felmerült problémákat fogalmazzák meg. A rendhagyó terjedelmű, mottóként is értelmezhető, kommentár nélküli idézetek azért is szerencsés bevezetők, mert a kötet több tanulmánya is hivatkozik rájuk a későbbiekben.

Az első fejezetben olvasható, az egyes szövegeket újraértő tanulmányok egymástól függetlenül, de egységesen amellett foglalnak állást, hogy Móricz novellái, regényei a mai olvasó számára is párbeszédképesek, ha megfelelő kérdésekkel közelítünk hozzájuk. Az egyes tanulmányszerzők kérdésirányai az esetek többségében jelentős mértékben eltérnek egymástól. Móricz alkotásai több eltérő nézőpontból is megszólíthatóak.

Poszler György Boldog ember-elemzése (Zenghet-e a nagy zöngésű húr – ma?), mely “nem a divat jegyében dekonstruálva, hanem a divat ellenében rekonstruálva” igyekszik megközelíteni a regényt, inkább tekinthető ötletfelvető kiindulási alapnak, mint részletesen kidolgozott koncepciójú értelmezésnek. A tanulmányának címében feltett kérdésre válaszolva felhívja a figyelmet néhány Móriczcal szemben (is) megfogalmazott vád tarthatatlanságára: a küldetéses, társadalmi kérdéseket feszegető irodalom önmagában nem elvetendő, hiszen a művészi megformálás mikéntje lehet az egyetlen mérce minden szépirodalmi szöveggel kapcsolatosan.

Margócsy István a Sárarany, Balassa Péter az Árvácska elemzésére tesz kísérletet (Kísérlet a narráció megújítására; Miért a zsoltár?). Margócsy tanulmánya amellett érvel igen meggyőzően, hogy Móricz hosszú időn át újszerűként, a XIX. századi hagyományokat meghaladóként értékelt parasztábrázolása ugyanazon konvenciók elemeiből építkezik, mint amelyeket tagadni igyekszik. Az írás elgondolkodtató megállapítása szerint a Sárarannyal gyakran összefüggésbe hozott naturalizmusnál a mitikus szerkesztésmód vizsgálata sokkal inkább feltárhatja a regény(ek) összetett poétikai világát. Számos Móricz-szöveg értelmezését is jelentékenyen befolyásolhatja az eddigiek mellett az a szempont – amire egyébként más szerzők is felhívták már a figyelmet –, mely a regények, novellák elbeszéléstechnikai jellegzetességeit igyekszik körüljárni. Eszerint az elbeszélői és a szereplői nézőpontok összeolvadásának, s ezáltal a szabad függő beszéd szubjektívvé tételének vizsgálata többértelművé teheti az eddig sokszor nagymértékben leegyszerűsített szövegjelentéseket.

Balassa szerint a Móricz-szövegek poétikai többlete abban nyilvánul meg, ahogyan a valóság tökéletesnek ható, de elbeszélésjellege miatt fikcionális világa nyelvileg megteremtődik a szövegekben. Az itt olvasható Árvácska-értelmezés – mely elsősorban a kimondásképtelenség nyelvének és a regény fejezeteit megnevező zsoltárok műfaji, poétikai, tematikai hatásának problémájával közelít a szöveghez – helyenként tapasztalható nyelvi nehézkessége ellenére is a kötet egyik legkövetkezetesebben felépített elemzése.

Figyelemre méltó gesztus a szerkesztő részéről, hogy helyet adott a kötetben egy tragikus autóbaleset áldozatává lett tizenkettedikes diák, Futó Anna írásának, aki szintén az Árvácskáról írt elemzést rövid, de több hasznosítható ötletet is felvető dolgozatában (“Elmúlt a rosszaság és elmúlt a kegyetlenség”). Tamás Ferenc tanulmánya (Móricz Zsigmond írói indulása) a Hét krajcár-kötetet mutatja be rövid, inkább csak vázlatszerű novellaelemzések sorában. Schiller Erzsébet tanulmánya (Az utolsó utáni mondatok) arra keresi a választ, hogy mennyiben befolyásolta a Tragédia értelmezését az eredetileg egy bekezdéssel hoszszabb novella utolsó sorainak elhagyása.

A kötet második tematikus fejezetében olvasható hat tanulmány a Móricz-művek általános és középiskolai tanításának elméleti és gyakorlati problémáit járja körül. A hosszabb terjedelmű írások nemcsak egyszerűen új megközelítési lehetőségeket vetnek fel a kötelező olvasmányok értelmezéséhez, hanem konkrét gyakorlati tanácsokkal (kérdések, feladatok, módszertani javaslatok) is igyekeznek segíteni az eredményesebb pedagógiai munkát.

Szinte minden egyes tanulmány kénytelen szembenézni azzal a problémával, hogy Móricz a diákok körében sem tartozik a legolvasottabb szerzők közé. A diákok érdeklődésének felkeltését különböző módszerekkel látják elérhetőnek az egyes írások. Tamás Ferenc tanulmánya (Módszertani javaslatok a móriczi életmű tanításához) például az írói életút és a részletes korrajz bemutatása helyett a tananyaghoz szorosan nem tartozó Sirató című novella problémafelvető elemzését ajánlja az életmű bevezető megközelítéseként. Hasonló megfontolások alapján javasolja Cserhalmi Zsuzsa írása (Móricz beszélni fog?) is A hiba című Móricz-novella iskolai elemzését, külön is hangsúlyozva azt, hogy a mai diákok és a móriczi világ közti távolság talán legkönynyebben úgy oldható fel, ha elsősorban a művek elbeszéltségének poétikai vizsgálatára fordít nagyobb hangsúlyt a pedagógus. Érdekes kísérletre tesz javaslatot Jobbágyné András Katalin tanulmánya (A Tündérkert I. fejezetének feldolgozása szövegelemzés módszerével): a címben jelzett regényrészlet aprólékos szövegstilisztikai vizsgálatával a móriczi nyelv- és világteremtés sajátosságait kívánja megismertetni a diákokkal. Bár e módszernek a francia oktatásban megvannak a maga hagyományai, de lehet, hogy talán inkább nyelvtanórán lenne szerencsés egy ilyen típusú feldolgozás (maga a szerző is csak alkalmankénti használatát tartja eredményesnek). Schiller Mariann rövid dolgozata (Megközelítések és olvasatok egy Móricz-novellához) inkább ötletfelvető novellaelemzésként értékelhető, sajnálatos módon azonban módszertani javaslatai csekélynek mondhatók. Hasonló kifogás emelhető Stribik Ferenc igényes elemzésével (Élet Az Isten háta mögött) kapcsolatban is: bár értelmezési szempontjai közvetetten alkalmazhatóak az iskolai oktatásban. Koncepciója, értekezői módszere alapján talán szerencsésebb lett volna az első fejezet szövegértelmezései között elhelyezni Stribik írását.

A második fejezet talán legsokoldalúbb elemzésének Arató László Légy jó mindhaláliggal kapcsolatos tanulmánya tekinthető (A Légy jó mindhalálig mint beavatástörténet). Nemcsak feltárja a regény diákok körében tapasztalható népszerűtlenségének lehetséges okait, de konkrét, tankönyvhöz kapcsolódó feldolgozási javaslatokat is ajánl az iskolák számára. Ezen alapvető céljai mellett a regény olyan szintű értelmezését is végrehajtja, mely az eddigi Légy jó-elemzések legjobbjai közé emeli a szerző tanulmányát. Az írás végén felvázolt, elsősorban műfajtörténeti megközelítés pedig további értelmezések lehetséges kiindulópontját képezheti.

A harmadik fejezetben olvasható tanulmányok közül Szirák Péter és Eisemann György írása korszerű irodalomelméleti meglátások fényében nyújt továbbgondolásra kiválóan alkalmas megközelítési szempontokat az életmű értelmezéséhez. Szirák értekezése (Az ösztön “nyelve” és a nyelv cselekedtető ereje) részletesebb kidolgozásra váró interpretációs lehetőségek sorát vonultatja fel, melyek a móriczi regényvilág(ok) megértését elsősorban nyelv és valóság szövevényes viszonyrendszerében látják újragondolhatónak. A kereteiből adódóan rövid “értelmezéstöredékek” (például az Erdély újraolvasása a posztmodern történelmi regények felől; a nyelvi klisék, idézetek szerepe a nevelődésregény hagyományát felelevenítő regényekben; biblicitás és etika összefüggése a szövegekben stb.) vázlatosságuk ellenére is rendkívül meggyőző érvekkel támasztják alá a szerző ötletgazdag koncepciójának érvényesíthetőségét.

Eisemann tanulmánya négy olvasási szempont kidolgozására tesz javaslatot, melyek alkalmazhatóságát egy-egy regény rövid, érintőleges értelmezésével igyekszik bizonyítani. Eszerint Az Isten háta mögött elbeszéléstechnikai jellemzői miatt, a Tündérkert a modern példázatosság felől olvasható újra, míg az Úri murit metaforikus többértelműsége, A fáklyát pedig ironikus-szatirikus szövegformálása teszi a kortárs olvasó számára is aktuálissá.

A fejezet harmadik írása az előzőektől eltérően más kérdésfelvetés alapján vizsgálja meg a móriczi életművet és annak fogadtatástörténetét. N. Pál József esszéjellegű tanulmánya – az irodalomelméleti közelítést mellőzve és elutasítva – az elmúlt évtizedek (irodalom)politikai történéseivel magyarázza Móricz népszerűtlenségét. Eszerint a műközpontú irodalomkutatás túlzott ellenérzésekkel viseltetett azokkal a szerzőkkel – többek között Móriczcal – szemben, akikről úgy vélte, hogy korábban más életműveket (például Kosztolányi, Krúdy) jogtalanul a háttérbe szorítottak. Másrészt a Kádár-rendszer kultúrpolitikájában a látszatjólét ideológiája, bár színleg a móriczi értékvilág elfogadtatásáért munkálkodott, valójában problémátlanította azt, s a karrierorientált társadalmi gondolkodás megteremtésével értő közegétől fosztotta meg Móricz alkotásait.

A kötet tanulmányainak végigolvasása után – érzésem szerint – a cím bizonytalanságot sugalló, Móricz “kifosztatására” irányuló kérdése nemleges válaszadásra sarkall(hat)ja az olvasót. A különböző irányú kérdésekkel, eltérő értelmezői módszerekkel dolgozó szerzők írásai egységesen azt a meggyőződést juttatják érvényre, hogy a móriczi életmű kutatása és iskolai tanítása számtalan, egyelőre még kiaknázatlanul hagyott lehetőséget rejt magában. A kötet jelentősége tehát mindezek tudatosítása mellett abban ragadható meg, hogy irányt mutató gondolataival a tudományos kutatás és az oktatás számára is segít jelenvalóvá, aktuálissá tenni a Móricz-alkotásokat. Remélhetően a most útjára indult sorozat további kötetei is hasonló igényességgel lesznek képesek élővé tenni más jelentős alkotói életműveket az olvasók, irodalomtudósok, tanárok és közvetetten a diákok számára.

BARANYAI NORBERT

A kifosztott Móricz?” bejegyzéshez egy hozzászólás

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.