HÍRHARANG – A Magyartanárok Egyesülete 2015-ös tevékenységéről

Hirharang_2015-rol_CIMLAP

KRÓNIKA
  • január 10-én látogatást tettünk a Jurányi Inkubátorházban. Az intézmény évek óta mint a legkülönfélébb kulturális szerveződések, műhelyek, workshopok és vállalkozások otthona működik. A nagyközönség előtt elsősorban az itt megrendezett színházi előadások színhelyeként vált ismertté. Az épület két színháztermében az alternatív színházak rendszeresen tartanak érdekes, újszerű, gyakran felkavaró előadásokat.

A program során végigjártuk az épületet, megnéztünk különböző műhelyeket (így többek között a Szerencsés Gabó showroomot, amely egy kreatív bőrdíszműves, ruhakészítő műhely). A látogatás csúcspontjaként részt vehettünk a Szputnyik Hajózási Társaság nevű színtársulat próbáján, amelyen Kleist Heilbronni Katica című előadását készítették elő.

  • február 14-én a Kassák Lajos Emlékmúzeummal közös programon vettek részt az érdeklődők. A múzeum és a tárlatok megismerése után arról hallottunk előadásokat, hogy milyen múzeumpedagógiai foglalkozásokat tartanak a Kassák Múzeum munkatársai, milyen gyerekfoglalkozásokat és családi napokat szerveznek. Egy foglalkozást részletesen is megismerhettünk, a Mi az avantgárd? című programot.

kassák múzeum

Bővebben

HÍRHARANG – 2014/2015

A MAGYARTANÁROK EGYESÜLETE HÍRLEVELE

  1. évfolyam 2015. május

Beszámoló a 2014-es év tevékenységéről

Kiadja: a ME Választmánya. Szerkeszti: Tamás Ferenc

KRÓNIKA

  • Kortárs magyar irodalom – otthon és az iskolában – 2014. április 12., Kossuth Klub
Csobánka, Margócsy, Vaderna
Csobánka Zsuzsa, Margócsy István, Vaderna Gábor – a tavaszi konferencia előadói

bővebben