„Én félek tőled, Endre, túl sokat iszol.
Nem hagyod szóhoz jutni azt, aki kicsi.
Mindenre azt mondod, hogy vér meg én meg új.
Manapság már a régit, az ezüstöt szeretjük.
Amikor te kerengtél, törni-zúzni mentél,
még volt jövő. A nőket a jövőnek szeretted,
léptél tovább. A csúnya, a rossz szót is leírtad.
Nem venné be a gyomrod, hogy itt finomkodok.
Addig romlott a véred, megláttad az Istent:
arany volt, nem ezüst. Gőzzé változtatott.
Énrajtam csak nevet és kerget körbe-körbe,
hiába, száz év – száz év. Megöregedett.
De még mindig világít ott messze valami.”
– Iványi Szabó Rita beszámolója
Nádasdy Ádám Adyhoz címzett verse, amely a Látó folyóirat 2019. januári AdyLátó számában jelent meg, világosan és egyben művészi igénnyel fogalmazza meg azokat a központi gondolatokat, amelyek a költőhöz való viszonyunkat most, 100 évvel Ady Endre halála után meghatározzák. Nem véletlenül választotta tehát Arató László (a Magyartanárok Egyesületének elnöke) sem ezt a verset az ME 2019. november 9-i Ady-konferenciájának mottójának. Arató László a megnyitóban hangsúlyozta, hogy Ady-képünk korántsem problémamentes, azonban a problémákkal – adott esetben az Ady-líra tanításának nehézségeivel – való szembenézés, illetve az irodalomtudósok számára saját Ady-képük revíziója, és ezek (tehát a tudomány és az oktatás) egymásra hatásra mindenképpen termékeny lehet. Az Ady-konferencia célja tehát nem elsősorban és kizárólagosan a megemlékezés (az idei Ady-centenárium kapcsán), hanem a lanyhuló Ady-recepció ellenére mégis létrejövő új tudományos eredmények „eltanulása”, tanári eszköztárunk bővítése, az Ady-költészet rétegeinek újraértelmezése.
„Minden titkok Adyja” – A Magyartanárok Egyesülete konferenciájáról részletei…