Fenyõ D. György

1958-ban születtem Budapesten. 1977-től 1982-ig az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára jártam, a magyar nyelv és irodalom mellett két évig történelem, majd összehasonlító és világirodalom szakos voltam. 1981-től 2002-ig a Budapesti Berzsenyi Dániel Gimnáziumban tanítottam, 2004 óta az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola tanára vagyok. Sok mindent kipróbáltam, ami összefügg az oktatással: foglalkoztam roma gyerekek és fiatalok oktatásával, szakiskolai képzéssel, felnőttoktatással. Több oktatáspolitikai dokumentum kidolgozásában részt vettem (NAT, érettségi), több tankönyvnek társszerzője vagyok. Voltam munkatársa egy gyerekkönyvesboltnak, sokat foglalkoztam gyerek- és ifjúsági irodalommal. Vezetőtanárként és az ELTE óraadó tanáraként foglalkozom tanárképzéssel. Huszonöt éve vezetek diáktábort az erdélyi Székelyzsomborban. Öt osztálynak voltam osztályfőnöke, ötnek osztályfőnök-helyettese. Részt vettem a SuliNova Szövegértés–szövegalkotás programjának kidolgozásában és bevezetésében. Irodalomtörténészként József Attila költészete és a 20-21. századi magyar irodalom áll az érdeklődésem központjában, pedagógiai szakíróként az irodalomtanítás módszertani kérdési, az iskola légköre, az osztályfőnöki munka, a tanítás etikai dimenziói. Kétszáznál több publikációm jelent, közte több könyvem és tankönyvem. A Magyartanárok Egyesületének 1996 óta választmányi tagja, 1998 óta alelnöke vagyok. Szeretek tanítani, magyarázni, kérdezni, gondolkozni, meghallgatni. Az irodalom mellett érdekel a film, a színház, a fotó, az építészet, a népzene, a komolyzene, a nyelvészet, a lélektan, a politika, a szép tájak, a városok, szóval: sok minden.

FENYŐ D. GYÖRGY